Keverőről lelopott felvételek, szenvedélybetegek és zenehallgatás, állománygyarapítást segítő „cserekereskedelem” és pártgyűlések. A rendszerváltás előtti évtized második felében izgalmas zenei színtér és közösség alakult ki a FSZEK Rottenbiller utcai tagkönyvtárának falai mögött. Cikksorozatomban az első, magyarországi hivatalos populáris zenei gyűjtemény történetének meghatározó szálait járom körbe.
Az írások első sorban Kály-Kullai Károllyal és Hont Péterrel készült interjúkra épülnek, melyeket a Courage – Gyűjtemények Hálózata három éves projekt keretében készítettem. Külön köszönet illeti Hont Pétert, aki átolvasta, javította és véleményezte az írást.
Az online zenei platformok (Spotify, Youtube, Soundcloud) korában furcsa belegondolni, hogy közel három évtizeddel ezelőttig a zenehallgatás nagy mértékben a kapcsolati tőkétől, az osztályhelyzettől és a technológiához való hozzáféréstől függött; utóbbi a szocialista korszakban a közszolgálati médián túl talán a legspeciálisabb aspektusa a fogyasztásnak.
A zene esetében a hiánygazdaság és a társadalmi különbségek erősen befolyásolták, hogy ki mit és milyen minőségben hallgathat, ki mit rögzíthet saját magnójával. (Persze ma is meghatározzák a zenehallgatást a felsorolt aspektusok, de a rendszerváltás utáni korszakban már más jelentőséggel bírnak.)
Azt különösen fontosnak tartom leszögezni, hogy a nyolcvanas években a jogi és könyvtári szabályozás, a szerzői jogi védelem a könyvtári rendszerben (is) nehezen értelmezhető és kiforratlan volt, a korabeli törvények nem tették egyértelművé a „határsértéseket.” Hont Péter világosan ki is fejti, hogy a FSZEK ezt használta ki, amikor belépett egy olyan piaci területre, amely nem volt kellően szabályozva. E piaci rés felismerése kínálta fel a lehetőséget az intézmény számára, hogy belevágjon a hanganyagok másolásába és a bootlegek állományba vételébe. Ezzel a lépéssel a korábbiakhoz képest összehasonlíthatatlanul több látogató számára váltak elérhetővé a populáris kultúra kurrens audiofelvételei. A mai törvények mellett ez elképzelhetetlen volna. Ugyanakkor, a könyvtár olyan rétegeket nyert meg és integrált a könyvtári rendszerbe, amelyek azelőtt be se tették volna a lábukat oda. És aki egyszer már belépett, azt lehetett terelni az egyéb könyvtári szolgáltatások felé is. Kály-Kullai Károly ehhez a gondolatmenethez azt is hozzáfűzte, hogy „nemcsak a FSZEK használta ki a „határsértéseket”, mivel nem is voltak egyértelmű, jogilag szabályozott határok. Térítés ellenében, vagy térítés nélkül nagyon sok könyvtár készített hangmásolatokat (megyei, szakszervezeti könyvtárak, vagy ahol gyűjtötték a zenei dokumentumokat, nyelvleckéket, hangdokumentumokat – még nem létezett a „hangoskönyv”, mint dokumentum). Ez később „ügyeskedéssé” alakult (joghézag), amíg nem születtek meg az ide vonatkozó jogi keretek.”
Ezen aspektusok függvényében érdemes szemügyre venni a FSZEK populáris zenei gyűjteményének történetét, mely a zenerajongó könyvtárosok, Kály-Kullai Károly és Hont Péter ötletének eredménye. A zene először úgy került be a könyvtárba, hogy saját kedvenceiket hallgatták a könyvek pakolása közben, saját gyűjteményekből kiindulva kezdték el felépíteni a későbbi nyilvános gyűjteményt. „1976-ban kezdtük el a hanglemezek gyűjtését egy majdani fonotéka reményében.” Már a tatarozás előtt – ami miatt 1982 és 1985 között zárva volt a könyvtár – megalapozták az első magyar hivatalos és nyilvános, intézményi keretek között gyűjtött populáris zenei állományt, melyre a könyvtár vezetője, Kály-Kullai Károly rock-jazz-alternatív zenei gyűjteményként hivatkozik. Az új állományrésszel bővülő könyvtár hivatalosan 1986-ban nyitotta meg kapuit. Kezdetben zenei antikváriumokban vásároltak bakeliteket (Múzeum körút és Rózsavölgyi), bizalmi kapcsolatot építettek ki a vezetőkkel, elővásárlási jogot is szereztek. Hont Péter elmondása szerint engedély nélkül kezdték el a gyűjtést, aminek a felső vezetés nem örült: “Eleinte arra hivatkoztunk, hogy az idegennyelvű lemezek segítik a nyelvtanulást és ezért vesszük őket.” Mielőtt újra kinyitott volna a tatarozást követően a könyvtár, a vezetőség meg akarta tiltani, hogy további lemezeket vásároljanak. Azonban akkoriban, ha egy állományrész átlépte a gyűjtemény valahanyad részét, akkor nem lehetett felszámolni, mert önálló gyűjteménynek minősült – és ezt tudatosan átlépték.
A könyvtárosok személyes kezdeményezése a nyolcvanas évek olyan alternatív zenéit tette elérhetővé bárki számára, mint a Trabant, a Kontroll Csoport vagy az Európa Kiadó. Hozzáférhetővé váltak a hatvanas–hetvenes évek nyugati és magyar progresszív rock, rock, blues műfajaiban sorolható nyugati és magyar zenék is, nem csak helyben hallgatás, másolás által is.
Az intézmény könyvtári hálózaton belüli egyediségéhez tartozik, hogy a hanganyagok másolásából származó bevételből finanszírozni tudták az állománygyarapítás jelentős részét. Ezzel gyakorlatilag önfenntartóvá, pozitív és követendő példává váltak rövid időn belül. (Előfordult, hogy egyszerre nyolc órán keresztül négy magnóval rögzítettek megállás nélkül kazettára. Három CD-lejátszójuk volt, két hamisítványt a könyvtár vett; később a szenvedélybetegekkel való foglalkozásra nyertek pályázaton egy nagyobb összeget, melynek egy részét a technika korszerűsítésére költötték.)
A gyűjtemény központi elfogadását egészen a rendszerváltásig dilemma övezte. Ugyan a következőkben idézett dokumentumok miatt visszamenőleg úgy tűnhet, hogy a gyűjtemény sorsa zökkenőmentesen alakulhatott (már ami a könyvtári hálózatot illeti), azonban a könyvtárosok történetei azonban rámutatnak a vezetőség kétkedésére, melyet aztán a Rottenbiller önálló bevétele nagyban csillapított, ami már csak azért is érdekes, mert az addig idegennek hitt üzleti modell előtérbe kerülését feltételezi. M. Donáth Katalin már 1986-ban, a Könyvtári Híradóban megjelent cikkében felhívta a figyelmet a zenei részlegek fontosságára: „…elgondolkozhatunk azon, hogy nem célszerűbb-e a zenei gyűjtemények egyes rétegeit és az arra épülő szolgáltatásokat a használók elvárásai és lehetőségei szerint kialakítani, illetve átszervezni; ha úgy tetszik, a feje tetejéről a talpára állitani: megfordítani a prézensz és kölcsönözhető, a magas művészetet és populárisabb műfajokat tartalmazó dokumentumok arányait.” A könyvtár történetéről szóló műben Katsányi hangsúlyozza is, hogy „1986 táján fordulat következett be a hálózatban: újabb és újabb egységekben vált a szolgáltatás részévé a nem-nyomtatott dokumentum. Egyre inkább az a nézet alakult ki, hogy ezek az új dokumentumok a régiekkel egyenrangúak, a gyűjteménybe és a szolgáltatások közé integrálódnak.” Ez a gondolatiság az angolszász minta központi motívumait rejti magában, a „public library” közhasznúságát, szociális funkcióját; utóbbi maradéktalan megvalósítása a Sziget Klub néven induló, szenvedélybetegekkel való foglalkozásra fókuszáló tevékenység, mely a mai napig működik – már függetlenül a könyvtáról – Kály-Kullai Károly vezetésével, jelenleg Sziget Droginformációs Alapítvány néven, mellyel a következő cikkben részletesebben is írok.
A gyűjteménynek a könyvtári hálózatban való elismerését bizonyítja már a rendszerváltás utáni időszakban, hogy 1990-ben Kály-Kullai Károly Pro Bibliotheca Civic-kitüntetést kapott, évekkel később pedig belépett a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Zenei Szekciójába. „Teljes jogú tagként fogadtak be. Ez azért volt fontos, mert nem csak hazai, hanem a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódhattunk. Egy nemzetközi konferencián elhangzott előadásom kapcsán így kerültem „összeütközésbe” [a lengyel könyvtárosok felháborodtak azon, hogy a könyvtár olcsó szórakozásra fordítja a közgyűjtemény gyarapítására fordítható összeget] a baráti lengyel könyvtárossal. Legenda, vagy sem (belső kiszivárogtatás), soha nem jártam utána. Az akkori főigazgatónk egy Kínában rendezett nemzetközi konferencián előadást tartott a FSZEK-ről, s ebben a gyűjteményünkről és a kábítószeresekkel kapcsolatos segítő tevékenységről is szólt (1998 körül). Ez volt a belső legitimációnk megerősítése.” (Kály-Kullai Károly)
Érdemes összegezni, milyen források által gyarapították az állományt. Az antikvár beszerzéseken túl a megjelenő magánboltok, például a Lemezkuckó és a Stereo Shop is fontos „állomásokká” váltak. Hont Péter Nyugat-Berlinben egy nagy bolhapiacon (Zoo Garten) vásárolt főleg rock, alternatív rock, jazz műfajú (amerikai, brit, német, hatvanas évektől a nyolcvanas évek közepéig) lemezeket. Sok hanganyagot, többek között a kurrens alternatív magyar zenéket és a hatvanas–hetvenes évek underground felvételeit cserekereskedelem által szerezték be. Ez úgy nézett ki, hogy ha a könyvtár látogatójának birtokában volt olyan anyag, ami még nem volt az állomány része, a könyvtár azt lemásolta és ellenében a könyvtárlátogatónak kiadta, amit kért.
Szomorú tény, hogy ez az izgalmas állomány mára már eltűnt. A bakelitlemezeket erőszakkal eladatták 50 Ft/lemezért, a kazetták a raktárban elrohadtak, vagy magántulajdonba kerültek. Hont Péter szavait idézve: „Sajnos állományunk egy fontos, a korábbiakban meghatározó része: a „magyar alternatív” kazettatárunk, az újszerzői jogi törvény következtében, mára „holt tőkévé” vált, pedig annak idején még társadalomkutatók is felkeresték emiatt könyvtárunkat, és állományunk e részéért is az egész országból, de még a határon túlról is elzarándokoltak hozzánk az érdeklődők.” A könyvtár egykori CD-állománya jelenleg az újpesti Király utcai könyvtárban található meg.
Függők, közösségek, „rock and roll”: a Sziget Klubtól a pártgyűlésekig
Az előző cikkben a Rottenbiller utcai könyvtár zenei gyűjteményének történetét alapításától felszámolásáig vázoltam fel, azonban érdemes kitérni a könyvtár politikai és a magyar társadalomban betöltött közösségépítő szerepére is.
A nyolcvanas években a Szabó Ervin könyvtár számára fontossá vált, hogy mindenki számára nyújtson szolgáltatást, közhasznú legyen és szociális feladatokat is ellásson.
A legmeghatározóbb melléktevékenység, mely a könyvtár égisze alatt jött létre, az a függők addig láthatatlan problémájának láthatóvá tétele és a szenvedélybetegek problémáinak megoldására irányuló tevékenység. Kály-Kullai definíciója szerint „a Sziget Klub egy szolgáltatás-rendszer, mely a Szabó Ervin könyvtár, alulról jövő kezdeményezése által létrejövő, elfogadott, önálló szolgáltatása, Magyarország első alacsonyküszöbű intézménye szenvedélybetegeknek. [A zene mint kulturális kapcsolati érték jelent meg szenvedélybetegekkel való munka során, így] a közművelődés és szociális munka és az addiktológia szétválaszthatatlanul összefonódott. Az anonimitás, a segítő kapcsolat és az alternativitás (nem csak beszélgetésre épül a terápia) jegyében működött: érkezéskor olyan zene szólt, amit a páciensek választottak, majd a zenehallgatást beszélgetés követte, a személyes problémák feltárása, az aktuális helyzet értelmezése. A Sziget Klub intézményesülése, a könyvtári keretek között, tehát három lábon állt: zenei gyűjtemény, mint alaptevékenység az összes fejlődő szolgáltatásaival (kulturális színtér); alacsonyküszöbű intézmény, először Magyarországon: anonim segítő kapcsolat droghasználóknak, függőknek, hozzátartozóknak, pedagógusoknak (addiktológiai színtér); szenvedélybetegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatás, kezeléssel, terápiával kapcsolatos információk (közhasznú tájékoztatás).” Nem lehet könnyedén elmenni amellett a tény mellett, hogy a drámapedagógiát is végzett Kály-Kullai olyan szolgáltatást fejlesztett ki, amihez felhasználta a Nyugatról és a magyar alternatív közegekből gyűjtött, hivatalos és amatőr felvételeket egyaránt.
Sokan jártak a könyvtárba, például skinheadek, akik alternatív zenét kerestek inkább, amit máshol nem lehetett beszerezni; zenészek is megfordultak, többek között Grandpierre Attila, Takáts Tamás, Vörös István, Kiss Tibor, a Wei Wu Wei együttes tagjai.
Közösségi tevékenységként beszélhetünk a zárás utáni társasjáték-estek, valamint bulik megrendezéséről is. Olyan, itthon nehezen beszerezhető társasjátékokkal játszottak a Hont Péter köré szerveződő baráti körök, mint a Rizikó vagy a Diplomacy, melyeket a könyvtáros külkereskedő barátja szerzett be Svédországból.
A könyvtárosok együttműködtek a Magyar Rádió zenei műsorainak szerkesztőivel, többek között Göczey Zsuzsával, Nemes Nagy Péterrel és Maloschik Róberttel. A gyűjteménynek a rádióadások reklámot biztosítottak, erre ki is tér 1986-os cikkében a könyvtár vezetője:
„A Magyar Rádió az „Ötödik sebesség” című műsorához rendszeresen kölcsönöz tőlünk hanglemezeket (Janis Joplin, Jethro Tull, Jon Anderson, Who).”
A galériában zenei és droggal kapcsolatos programsorozatokat is szerveztek, előadott többek között Szőnyei Tamás, Simon Géza Gábor, Nemes Nagy Péter, Temesi Ferenc és Göbölyös N. László. Sajnos eddig nem sikerült hozzáférnem a programok plakátjaihoz, a zenei gyűjtemény katalógusaihoz és a Rottenbiller utcai könyvtár leltárjához (technikai eszközök), melyek segítségével rekonstrulhatóak volnának a könyvtár történetének részletei. Az is kérdéses, hogy egyáltalán ezeket a dokumentumokat őrzi-e a FSZEK.
A könyvtár biztosította a helyet a legelső pártgyűléseknek is, a rendszerváltás előtt bő másfél évvel, eleinte illegálisan, majd egy évvel később egy határozat alapján, mely szerint kötelező helyet adni a pártoknak, ekkor a hetedik kerületben már minden párt működött.
Államilag támogatott ellenkultúra
A FSZEK Rottenbiller utcai populáris zenei gyűjteményéről szóló cikksorozat utolsó részében a könyvtár ellenkulturális jelentőségét igyekszem feltárni.
„A könyvtárosok ugyanazt a kultúrát szerették és ismerték, ez a titok, az azonosulás.” Kály-Kullai Károly
A könyvtár legendáját és önállóságát a szabadkőművesek már 1913-ban megpecsételték, ugyanis az ő támogatásuk által nyitotta meg kapuit Budapest első közkönyvtára, a Deák Ferenc Könyvtár az Almássy téren. A könyvtár az 1950-es években költözött át a Rottenbiller utcába. Ha jobban belegondolunk, a könyvtárosok radikális, a zenei műfajok hierarchiáját megtörő attitűdje óriási lépést tett a populáris zene legitimálása felé: „Ha elfogadjuk azt a tételt, miszerint a zene öntörvényű műfajok összessége, s az egyes műfajokon belül vannak értékesebb és gyengébb alkotások, továbbá nem a műfajokat kell egymással minőségileg összehasonlítani, akkor beláthatjuk e műfaj gyűjtésének jogosultságát”. (Kály-Kullai Károly, 1986)
Ami valójában még a gyűjtött zenei tételeknél is „undergroundabb”, az a szenvedélybetegek problémájának felismerése és segítése. Kály-Kullay Károly intézményesült formában gyakorlatilag elsőként foglalkozott függőkkel, deviánsnak titulált személyekkel az országban, zeneterápiás módszerrel, érthető módon a könyvtáros a függőkkel való foglalkozásban látja a könyvtár fő ellenkulturális jellegét; kifejti, hogy a kutya se gondolta volna az elején, hogy ellenkultúrát csinál: „az elején valóban ellenkultúra volt, de onnantól kezdve, hogy a zenei könyvtáros közösségnek is fontossá vált a gyűjtemény, kultúra lett belőle, sőt, duplikálódott.”
A kulturális ellenállás megfigyelhető egyrészről – a hivatalos könyvtári hálózathoz képest – az újszerű gyűjtési és kölcsönzési gyakorlatban, másrészről a zenei műfajok, a magas- és alacsonykultúra közötti hierarchia lazítása mentén is. Kiépült egy speciális populáris zenei színtér hivatalos intézményi keretek között a kulturális ellenállás igen egyéni formájaként. Gyakorlatilag azzal, hogy a közkönyvtár gyűjteményének katalogizált tételei között megjelentek olyan, a hatvanas–hetvenes években tiltott vagy tűrt kategóriába sorolt zenekarainak felvételei, mint a Taurus, a Kex vagy a Syrius, az ellenkultúra fogalma kibújt saját keretei közül, legalizálta az állam felügyelete alatt addig háttérbe szorult, a zenei szcénák között kézről-kézre adott, rajongók által készített amatőr felvételekhez való hozzáférést. Persze mindezt csak azokkal a zenékkel tehette meg, melyekről készült felvétel a rajongók vagy a zenészek által…
A gyűjtemény kiemelt mesterdarabjainak tekinthetőek a Beggars Opera, a Van der Graaf Generator és Peter Hammill dedikált lemezei. Az archívum egyik legértékesebb darabja Led Zeppelin első koncertjének kalózfelvétele (1968. október 10.) A ritkaságokhoz tartozott két KEX-koncertfelvétel is, melyeket a Hanglemezgyár egyik hangmérnöke adott a könyvárnak. „Tudnunk kell róla: ez a gyűjtemény volt az első olyan nyilvános budapesti közgyűjtemény, amelyben az idelátogatók hozzáférhettek olyan „populáris” zenei felvételekhez, amelyek az 1990 előtti politikai vezetés által felállított 3T rendszeren belül az első két kategóriába tartoztak, azaz, vagy nem támogatták, vagy kifejezetten tiltották terjesztését. Mégis a könyvtári szolgáltatáson belül „polgárjogot” nyertek.” – írta a kétezres évek elején Hont Péter, a gyűjtemény egyik alapító könyvtárosa. Szerinte az adatbázis ellenkulturális jelentősége abban rejlik, hogy demokratizálta a populáris, vagyis a mainstream, az állam által támogatott zenéken túli zenéhez való hozzáférést, a társadalmi különbségeket.
A nyolcvanas évek alternatív zenei irányzatairól Klaniczay Gábor a következő sorokat fogalmazta meg: „Miben állt eredetiségük? Abban, hogy a punk és a new wave korában, abban a stílusban, amit a lázadni akaró, elkeseredett vagy egyszerűen csak kiábrándult közönségük díjazott, ütős magyar szövegekre hallgatható zenét csináltak. És abban, hogy ez a “földalatti” működés, amibe persze inkább bele voltak kényszerítve, megedzette őket, és megkímélte őket attól, hogy beolvadjanak a szórakoztatóiparba. Koncertjeiken megmaradt a spontán klub-hangulat.” Ezekhez azonnali hozzáférést biztosított a Rottenbiller. Naprakészek voltak, a punk lemezeket is megvásárolták. Szinte egy időben ott voltak a lemezek, amik akkor jelentek meg.
Jegyzetek
„Digitális hangfelvételen több mint nyolcszáz lemeznyi válogatott blues hallható az 1900-as évek elejétől napjainkig. A Mississsippi delta, Louisiana, Texas, Tennesse, Alabama, Virginia, Chicago, Detroit, San Francisco, Keleti part, Nyugati part, Közép-nyugat stb. tájairól és városaiból, szinte az összes észak-amerikai államból. Stílus tekintetében az Új Mexikóban játszott texmextől, a louisianai swamp blueson át, a Memphisben táncolt jugon keresztül, egészen a chicagoi electric bluesig reprezentálja gyűjtésünk a teljes műfajt, függetlenül attól, hogy milyen „színű” az előadó. Sőt, a világ más tájain működött zenészektől: Japántól Chiléig vagy Szlovákiától Dél-Afrikáig, Ausztráliáig található felvétel a cd-ék között. De a brit „blues boom” legjobb lemezei is kölcsönözhetőek: Mayall, Fleetwood Mac, Aynsley Dunbar, Cream, John Dummer, Jo Ann Kelly, Colosseum stb. Itt térünk át állományunk másik nagy csoportjához, az úgynevezett progresszív rockhoz, ami most kb. nyolcszáznál valamivel több korongot jelent. Ez igazán internacionális része a gyűjteménynek, mert az elismert brit „klasszikusok” (Pink Floyd, Jethro Tull, King Crimson, Colosseum és mások) mellett igazi ritkaságok is kölcsönözhetőek, mint az olasz Opus Avantra, Osanna, Le Orme, a lengyel Niemen, Grechuta, a német Out of Focus, a román Phoenix, amely kedvenceim egyike. De vannak japán, brazil, vagy épp finn együttesektől is felvételeink.” Hont Péter
Az egykori kazettaállományból:
88-as csoport, Ági és a fiúk, Álomgyár, AMD, Laurie Anderson, Art Reaktor, Atlantis, Baba Yaga, Balaton, Balkán Tourist, Beatrice, Bizottság, Bluesügyi Hivatal, Bodonyi Attila-Cseh Tamás, BP Service, Jack Bruce, Eric Burdon, Champion Jack Dupree, Ciklámen, CMC, Cpg, CSÉB 80, Paco de Lucia, Dojó Otthon, Dopping, Bob Dylan, E.T.A., Ef Zámbó Happy Dead Band, Egészséges fejbőr, Egon a falon, Elit Osztag, Emerson, Lake and Palmer, Európa Kiadó, Exit, Fuck of System, Gecizők, Peter Hamill, Hattyúszervíz, Hétfői Hírek, Hisztéria, Hobo Blues Band, Ippolit Matvejevics, Iván Folk Ritus, Jethro Tull, Kampec Dolores, Keleti Pályaudvar, Dave Kelly, Kérdőjel, Kex, Kézi Chopin, Kispál és a Borz, Kolinda, Kontroll, Kormorán, Kretens, Külvárosi Körzet, Labant Csaba, Lavina, Alvin Lee, Liversing, Lobogó, Macan, Makám, Második Műsor, John Mayall, John McLaughlin, Milleneumi Földalatti Vasút, Mini, Mos-Oi, Na De Ne, Natural Blues Band, Neoprimitiv, Neurotic, Non-Stop, Nyeső Mária, Nyugati Pályaudvar, Oi-kor, Oregon, Orszáczky és barátai, P. Mobil, Pál Utcai Fiúk, Palermo Boogie Gang, Panta Rhei, Póka, Döme, Závodi, Prognózis, Prosectura, QQRIQ, Radics Béla, Rákfogó, Rés, Robbantott Csirkék és Csatazaj, Rolls Frakció, S. Modell, Sakk-Matt, Screamin’ Jay Hawkins, Sex-e-pil, Skanzelizé, Sokapanasz + KOS Duó + Sőrés Zsolt, Spenót, Spions, Stáció Blues Army, Steppenwolf, Supermodell, Syrius, Sziámi, T. Rapid, Ten Years After, Tizedes meg a többiek, Topo Neurock, Trabant, Trottel, Tűzkerék, Udvari Bolondok, Ugatha Christie, URH, Üllői úti Fuck, Vágtázó Halottkémek, Vaw Vaw, Suzanne Vega, Waszlavik Gazember László, Wei-wu-wei, Frank Zappa, Zsoldos “Báró” Zoltán
Az írások első sorban Kály-Kullai Károllyal és Hont Péterrel készült interjúkra épülnek, melyeket a Courage – Gyűjtemények Hálózata három éves projekt keretében készítettem. Külön köszönet illeti Hont Pétert, aki átolvasta, javította és véleményezte az írást.
Felhasznált irodalom
Ellenkultúra a ’80-as években – interjú Klaniczay Gábor történésszel.
URL: https://www.rockstar.hu/hirek/3550-ellenkultura-a-80-as-evekben-interju-klaniczay-gabor-tortenesszel
„Még mindig nincs itt a fal” – Göczey Zsuzsa a Quartnak
URL: http://www.origo.hu/kultura/quart/20120512-interju-goczey-zsuzsa-radios-zenei-szerkesztovel.html
Az újpesti könyvtár Facebook-oldala.
URL: https://www.facebook.com/pg/fonoujpest/photos/?tab=album&album_id=990258147673708
A Sziget Klub honlapja.
URL: http://www.droginfo.hu/tortenetunk (Megtekintés ideje: 2018. január 15.)
HONT Péter: A FSZEK Rottenbiller utcai könyvtárának zenei gyűjteménye
KATSÁNYI Sándor ‒ TÓTH Gyula: A főváros könyvtárának története 1945‒1998
KÁLY-KULLAI Károly: A feje tetejéről a talpára. Zenei Gyűjtemény a VII. kerületi könyvtárban. In: Könyvtári Híradó, 1986. július‒augusztus, pp. 2‒3.
- DONÁTH Katalin: Néhány gondola a zenei részlegekről. In: Könyvtári Híradó, 1986/3
Zene és kontrasztok 