Testről és lélekről

„That suits us well”

Tudom, nem vagyok aktuális. Lekéstem a premiert és a címlapsztorikat, egy másfél hónappal ezelőtti témát veszek elő. Mégis, bátorságra adott okot a Testről és lélekről egyik, számomra fontos üzenete, az idő és a szinkronitás megkérdőjelezése. Minek, miért, hol és mikor, kikkel van itt-ott az ideje, és miért érezzük az elvárást, hogy mindennek azonnal, elképzeléseink szerint kell megtörténnie? Milyen időre van szükség két ember kapcsolatának beteljesülésére?

Az egyik legerősebb benyomásom a történet kapcsán az idők párhuzamosságának kérdése. Ezt a filmet egyszerre látom a rendszerváltás időszakában és a 2010-es évek elején, és az igazi nagy csavar az időkezelésben az, hogy az online világot egy az egyben megtöri, a múltat és a jövőt a technikai eszközök megjelenítésével, vagy épp jelenlétük hiányával mossa össze. Az a virtuális valóság, melyben éljük az életünket és a kapcsolatainkat bonyolítjuk, alakítjuk, olykor meg is szakítjuk, háttérbe szorul, és az én érzelemvilágának, gondolat-hálózatának képei váltják fel.

Még a telefon is a katarzist előkészítő, az álommal szembeállított mesterséges kommunikációs eszközként jelenik meg, a médiumok harcát megidézve. Végül a tragédiát, a leány öngyilkosságát mégis ennek az eszköznek a használata akadályozza meg, ezáltal a gép idegenségét, természetellenességét feloldva. A gép-motívum zseniális módon jelenik meg a CD-lejátszó esetében is, ami szintén anakronisztikus eleme a filmnek, hiszen a kétezres évek elejét idézi meg. A részévé válik az öngyilkossági kísérletnek, kiváltképp azzal, hogy felmondja a szolgálatot. Az öngyilkosság egyébként természetes következményként jelenik meg, megerősítve az embert abban, hogy nem bűn, és nem is természetellenes, ha olykor ki akar szállni az életéből, ha úgy érzi, hogy nem ismeri, vagy nem tudja követni a játékszabályokat.

A párhuzamos idősíkok nem csak az álom és valóság furcsa játékában kapnak szerepet. Az egyenruhás, vérfoltos munkás reprezentációja a vágóhídnál, a bélszín a főkapitánynak, a resti-élmény Endre vacsoráiban, a vonat vagy az étterem, mely régen még tele volt, a múlt elmúlhatatlanságának jelene a vásznon. Az ember és az idő mozgásban van, és ennek a mozgásnak a szimbólumát Enyedi különböző perspektívákon keresztül mutatja be a történet során. A szarvasbőrbe bújt szerelmespár jelenetei a mozgás és az időtlenség szépségét tárják elénk a fagyos természetben, ahol a hideg ellenére az élőlények szabadon mozognak. Mozgásuk ugyan alapvetően a létfenntartás kiszolgálására korlátozódik, mégis orraik összeérnek és figyelik egymást, ezzel az emberi szexualitásra kérdezve rá.

A szexualitás nem csak Mária másokkal való érintkezésében és önmagával vívott harcában, hanem a lopás és a szereplők párbeszédeinek tükrében is egy komoly problémaként vonul végig a háttérben. Hogyan tudunk, mi, emberek kapcsolódni egymáshoz? A pszichiáternő és Endre párbeszédei is az emberek közötti kommunikációs zavart példázzák, hisz a nő automatikusan azt gondolja, ezáltal Endre bizalmát elveszítve, hogy szórakoznak vele. Jenő és Sanyi karakterei is a nő és férfi közti kapcsolat bizonytalanságát mutatják be.

Az álomnak az a varázsa, hogy rajtunk kívül senki sem tud róla, titkosabb, mint belső hangunk, gondolataink és érzéseink, melyek eltakarásához a testünk tudatos kontrollt kíván meg.
A testbeszéd olvasása, a szituációk gyakorlása és a rendmánia Mária személyében erre a problematikára reflektál is: megmutatja, mi az, amit kontroll alatt tudunk tartani. Ennek a rejtett zugnak, amit nem tudunk irányítani, az álomnak, amire sok esetben még csak nem is emlékezünk, csak benyomásokat érzékelünk, a jelentőségét úgy változtatja meg Enyedi Ildikó, hogy két embert köt össze általa. Azonban ahhoz, hogy erre ez a két ember ráébredjen, szükség van egy harmadik személyre, aki megtöri az intim szférát és felszínre hozza a rejtett valóságot.

Az emberek közti szexualitás a túlzások ellenére diszkrét és személyes emberi teherként jelenik meg, melyet a humor a legjobban megválasztott időben old fel. Elsőre meglepő volt számomra a Mária név választása, mely direkten közvetíti a szüzesség és az ártatlanság motívumait, mégis, a kényszerekkel, gátlásokkal küszködő lány neve, aki nem szereti, ha Marikának hívják, de a gyermekpszichológusától kér tanácsot, még a vallást és a hitet is jelenlévővé teszi a történetben. Egyfajta lábjegyzetként felhívhatja a figyelmet a vallásnak a szexualitásról és az emberi kapcsolatokról közvetített üzeneteire is.

A Testről és lélekről különleges film, a történet helyszíne, ideje és a körülmények szinkronban vannak egymással, mégis az adott kontextusban rámutatnak az emberi gyarlóságra és az emberek közötti szinkron hiányosságára, törékenységére, az ember felelősségére, és arra, hogy tehet azért, hogy szinkronba kerüljön önmagával, a világgal és másokkal.

Testről és lélekről, 2017. Írta és rendezte: Enyedi Ildikó. Szereplők: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Jordán Tamás, Járó Zsuzsa, Tenki Réka, Nyakó Júlia, Békés Itala, Bata Éva, Mácsai Pál. Forgalmazza: Mozinet.

Megjelent a kulter.hu oldalán.