Kaposfest

Fesztiváloktól zajos figyelem: a Sziget a vége felé közeledik, a Kaposfest ma indul

Reggel a müzli mellé a Bartók szólt. Egyszer csak Becze Szilvia hangját Várdai István és Baráti Kristóf váltotta fel. A Sziget még zajlik, de már sokkal jobban izgat, hogy ma startol a Kaposfest.

A hírek szerint a Sziget nyereséges lehet és ismét felemelkedőben van. Tudom, a maga műfajában tényleg egyedi dologról van szó, ahogy azt is tudom, hogy még ott is, a minden oldalról érkező, állandó zajban felcsendülő pár, vagy sokszor csak egyetlen egy hangos dallamok, az állandó vizuális trükökk és meglepetések közepette is sokan kikapcsolódásra és feltöltődésre lelnek. Nehezen hiszem, hogy a Sziget igazán a zenéről és a zenészről szólhatna, habár a tömegeket hívó sztárok és az elektronikus zene mellett a Világzene színpadán a népzene, a Magyar Zene Házában a komolyzene, az opera és a jazz, sőt, még némafilmek is szerepet kapnak, hogy a nagy zajra csend és figyelem is jusson. Ugyan nem több ezres tömegek ugrálnak a nézőtéren, viszont színes babzsákokon ülve vagy fekve több százan igyekeznek kiszűrni a közeli standokról és a nagyszínpadról érkező dübörgést. Természetesen nehéz dolga van a klasszikusoknak, de azt hiszem, hogy a fesztivál jellegéhez mérten a maximumot hozzák ki a helyzetből, és a hangos taps egyik koncert után sem marad el. Tapsviharra a Kaposfesten is lehet számítani. Ott minden kizárólag a zenéről, a zenére való figyelemről, és a zenét tápláló gyökerekről szól: a zene szólhat, nem nyomja el a hangosítás, vagy a szomszéd egy fokkal hangosabban ordító színpada.

Jól emlékszem az első Kaposfestre, mert akkor megváltozott bennem valami: ráeszméltem, hogy mennyire szeretem a klasszikus zenét. A közönség a református templomban izzadva, egymás hegyén-hátán leste, hogy Rados újra a színpadra lép, és hogy a világhírű Joshua Bell, aki olyan jófej, hogy Washingtonban inkognitóban, a metro aluljárójában hegedült, Kocsissal játszik. A kevés levegő és a műsorfüzet-legyezők ellenére a zenészek közvetlen jelenléte, a közönség nyitottsága és csodálata a város hangulatával tökéletes egységet alkotott, és alkot azóta is minden évben. A zenész olyan távolinak és elérhetetlennek tűnik a nagy koncerttermek színpadán: a gratulálók sorába általában csak az ismerősök állnak be, mintha félni kellene, hogy a fellépő művészek harapnak, így közeli képet csak másnap lát a néző róluk, már ha készültek és meg is jelentek. Ha már itt tartunk, a Sziget nagyszínpadára érkező aktuális sztárokkal még ha valami véletlen folytán össze is találkozik valaki a fesztivál területén, lehet, hogy fel sem ismeri. Kaposváron más a helyzet, a zenészekbe az utcán is bele lehet botlani, el lehet csípni a mosolyukat, és aláírást is nyugodtan lehet kérni a már legendás párnákra. A kamarazenének az az intim természete, mely az arisztokrácia falain belül születhetett meg, a közvetlen közegben testet ölt, a legnagyobb zeneszerzők által fémjelzett intellektualitása pedig teret kap.

Még két napig el lehet látogatni a Szigeten a Magyar Zene Házába is, de végre a Kaposfest is kezdetét veszi. Este hétkor a nyitókoncerten elhangzik Mozart Grande Sestetto Concenrtante c. műve és Bartók Zongoraötöse. A műsorismertető a Kapostfest Times-ban (V. évf. 7. sz.) olvasható. Fellépnek: Alexandra Conunova (hegedű), Baráti Kristóf (hegedű), Szűcs Máté (brácsa), Veit Hertenstein (brácsa), Várdai István (cselló), Camille Thomas (cselló), Nathan Giem (hegedű) és Fejérvári Zoltán (zongora).

A szerkesztett változat megjelent a papageno.hu oldalon.